Hallottatok már a hamis barátokról?

2015.09.03 10:11

Hallottatok már a hamis barátokról?

A „false friends”, azaz a hamis barát kifejezés a fordítás egyik izgalmas területe, sok mókás helyzet adódhat belőle, az interneten látható félrefordított vicces képek esetében is sokszor ez áll a háttérben.
Akkor beszélünk hamis barátokról, ha egy szó nagyon magas fokú hasonlóságot mutat az eredeti nyelv és a célnyelv között, ezért az emberek hajlamosak azt feltételezni, hogy a jelentésük is azonos, azonban ez nem így van. :) Még a jobb nyelvtudással rendelkező egyének is könnyen besétálhatnak ebbe a csapdába, hiszen rengeteg idegen nyelvből származó jövevényszót használunk, így gondolkozás nélkül ejthetünk ilyen hibákat. Az esetek többségében előfordul, hogy a két szó bizonyos értelemben találkozik, az adott kontextusban azonban más fordítást kell használni.
Nézzünk néhány példát!

    1. Szinkronizált (film) / Synchronize

Az első példa tehát rögtön csak félig igaz, hiszen a szinkronizál és a synchronize szó még ugyanazt jelenti, viszont amíg mi magyarul „szinkronizáljuk” a filmeket, az angol a „dub” szót használja erre. Tehát ha azt szeretnénk mondani, hogy a film szinkronizált, akkor úgy kell fordítanunk, hogy „the movie is dubbed”.

    2. Akció (kedvezmény) / Action

Az akció szó valóban fordítható „action”-ként, de nem ebben az értelemben. A kedvezményre sosem mondjuk, hogy „There is a great banana action today at the market!” :) A kedvezmény itt „discount”, vagy „special price”.

    3. Konnektor / Connector

A szó létezik az angol nyelvben, csak nem ugyanazt jelenti. :) A konnektor „electric socket”.

    4. Recept / Receipt

Ha angolul szeretnénk felírni egy receptet az orvossal, akkor ne „receipt”-et kérjünk, hanem inkább prescription-t!

    5. Szmoking / Smoking

A ruhakölcsönzőben lehet, hogy sokáig vakarnák a fejüket, ha „smoking”-ot kérnénk „tuxedo” helyett. :)

    6. Kollégium / college

Angolul a kollégiumot fordíthatjuk „student hostel”-nek, vagy „dormitory”-nak, de semmiképpen sem „college”-nek!
 

A nyelvet kevésbé ismerők pedig, ha bajba kerülnek egy beszélgetés során, akkor hajlamosak az elakadt idegen eredetű szónak tűnő magyar szót angol kiejtéssel mondani… ugye mindenkinek ismerős ez a helyzet? :)

Példák:
márka/mark, rúzs/rouge, trafic/traffic, mappa/map, masiniszta/machinist, maximalista/maximalist, orgona/organ, reklám/reclaim, akkord/accord, konkurencia/concurrence, konzerv/conserve, defekt/defect, fagott/faggot, gimnázium/gymnasium, himnusz/hymn
 

Ezen az oldalon egyébként sok remek példa olvasható. Ha eszetekbe jut még néhány, akkor írjátok meg! :)


http://www.cram.com/flashcards/hungarian-false-friends-408947